Bíróság mondta ki: jogtalanul tiltotta ki a minisztérium a médiát a kórházakból
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyett a kórházak vezetőinek kell dönteniük arról, hogy engedélyezik-e az újságírók és fotósok belépését.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyett a kórházak vezetőinek kell dönteniük arról, hogy engedélyezik-e az újságírók és fotósok belépését.
Az összes igazolt koronavírus-fertőzött 2 százaléka dolgozik az egészségügyben, az elhunytak nagy részének volt krónikus alapbetegsége - így kommentálta az Emmi a Magyar Orvosi Kamara számait.
Összesen tizenhat olimpiai sportágat érint az intézkedés.
Hangszerbeszerzésre és -felújításra használhatják fel az érintettek.
A színházi felügyelőbizottságokban többségbe kerülnének a minisztérium által delegált emberek.
A helyiek nem, az Emmi tudott az esetről.
A kormány megtámogatja a Davis Kupán rendezett találkozót, csak még kell hozzá pénzt találni.
Álláspontjuk szerint többek között sérti az esélyegyenlőség elvét és nem segíti a tanárok munkáját.
A tárca szerint már évekkel ezelőtt be akarták vonni az akadémiát a NAT megújításába.
A szüleivel lakik és – bár járna neki hivatali autó – tömegközlekedéssel jár dolgozni.
Elitgimnáziumok igazgatói azt kérték, hogy ne lépjen életbe idén az új Nemzeti alaptanterv.
A tárca pár nappal azt követően reagált, hogy a fogászatok eddig nem kapták meg az ígért támogatást.
Még mindig kérdés, lesz-e új NAT, és az is, hogy eléggé nemzeti lesz-e.
A lombikprogramnál alkalmazott gyógyszerekért elvileg január elseje óta nem kell fizetni.
Az Emmi közleménye a külföldi multikat és a baloldalt hibáztatja a kórházi adósságok miatt.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy nem készül új Nemzeti alaptanterv.
Fideszes szavazatokkal írták át a jogszabályt.
Hadházy Ákossal együtt érkeztek a minisztériumba, hogy a Nemzeti alaptantervről egyeztessenek. Sokat kellett várniuk, de bejutottak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az ombudsman elkésett, az iskolaérettségre vonatkozó törvény módosítása már nem lehetséges idén.